“És látod, Apa, nem mindig jön az a következő vonat – hisz vagy késve érkezik, vagy pótolják…”
14 éves voltam, amikor Apukám annyit mondott: “Ne aggódj, ez olyan, mint a vonat: az egyik elmegy, de jön a másik.”
Azóta vallom, hogy utálok vonatozni.
Már háromnegyed nyolckor kint voltam a buszpályaudvaron. Gondoltam, megnézem, hátha van hamarabb induló vonat, mert akkor azzal megyek. Van, ez az, váltok jegyet! Sietek le a pénztárhoz, kimondom a szokásos mondatot, hogy “Szegedig egy diákot kérnék!”, és természetesen megint elgondolkodom azon, hogy mi lenne, ha ilyenkor egy kisiskolás nebulót állítanának mellém.
Rohanok a peronokhoz, vonszolom magam után a kis gurulós bőröndöm, a terhem, keresem a vagonom, de nem találom. Ekkor közli velem a hangosbemondó, hogy Orosházáig vonatpótló buszok járnak. Csak velem, mivel egyedül voltam az egész állomáson.
Jellemző – erre a vonatra sem tudok felszállni, helyette felültetnének megint – a buszra. Ráadásul semmi sem biztosítja, hogy elérem a csatlakozást. Zaklatottan megfordulok, vissza le a pénztárhoz, és követelem vissza a jegyem árát.
– Le kell vonnom a kezelési költséget.
– Nem gond, csak adja már!
Inkább megyek a jól megszokott 8:15-ös busszal. Lehet, hogy kényelmetlenebb, na meg idegesítenek az utasok szokásai, de legalább megbízható, és a magammal cipelt csomagom is befér a csomagtartóba, nem kell ügyelnem rá.
Nem érdekel a veszteség, nem ezért fizettem. És látod, Apa, nem mindig jön az a következő vonat – hisz vagy késve érkezik, vagy pótolják.
Producer: Rácz Roland
Szervezés: Herman Ákos
Operatőr: Kozák Máté
Fotó: Sebestény Csilla
Grafika: Zsarnóczay Zita
soundcity:szeged 