SzeVer Brothers / Szabó Dániel: Új élet

“Nevünkben a sorsunk. Az új élethez, új név is jár. Van, ami viszont nem változik…”

A Szabadság-szobor bronzosan csillogott, ahogy a borult délutáni égen egy-két napsugár néha megtalálta. Az épülő New York elvarázsolta a hajó fedélzetén állókat. Tapintani lehetett a reményt közöttük. Amikor legutóbb várost láttak, a háború már közeledett. Senki sem akarta megvárni míg megérkezik. Ahhoz a nyugtalansághoz képest Amerika látképe maga volt a béke és a frissesség.

Ahogy kikötött a hajó, a legénység türelemre kérte az utasokat. A több napos út végén már senki sem foglalkozott a további várakozással. Csendben ültek, ki a köteleken, ki a korlátokon, ki a saját csomagján.

Kisvártatva a fedélzetre lépett néhány egyenruhás tiszt. Senki sem tudta a bevándorlók közül, hogy kik lehetnek. A hat férfi kettesével indult el a hajó különböző pontjai felé. Egy csapat a tathoz indult, egy az orrba, egy maradt a feljárónál.

Mindenkit végigkérdeztek, elkérték az iratokat, gyűjtötték a neveket. Már jó félóra telt el, ahogy a hevenyészett társaság minden tagját igazoltatták. Amikor végeztek, visszatértek a kikötőbe, és egy fél órára magukra hagyták a bevándorlókat, akiknek a hajón kellett maradniuk. Amikor visszatértek, mindenkit leengedtek, és egy kis csomagot nyomtak a kezükbe.

Többen is azonnal bontogatni kezdték a papírzacskókat. Bennük néhány pokróc, egy-két konzerv volt és papírok. Ahogy az immigránsok megnézték, látták, hogy igazolások új iratokhoz. De furcsa, ismeretlen nevekkel.

– Elnézést. – szólt az egyik egyenruháshoz egy férfi – A családomat nem Smith-nek hívják, hanem Smeyernek.
A bevándorlási hatóság munkatársa elmosolyodott. Vállon veregette, és a szemébe nézve mondta:
– Mostantól azok! – aztán teátrálisan kitárta a karját és körbe forgott, hogy az egész tömeg lássa. – Mostantól maguk új életet kezdhetnek, a szabadság földjén!
A férfi, aki megszólította, leszegte a fejét, összeterelte a családját és elindult. Az egyik gyermeke látta az apján, hogy rosszkedvű. Elkezdte rángatni a kezét:
– Papa! Mi a baj?
– Semmi. Csak szerettem a nevünket – felelte.
A gyerek is leszegte a fejét, hogy aztán egy perc múlva mosolyogva mondja az apjának:
– De hát ez a szabadság földje. Ha akarod, akkor megtarthatjuk!

Producer: Rácz Roland
Szervezés: Herman Ákos
Operatőr: Kozák Máté
Fotó: Kozák Máté
Grafika: Zsarnóczay Zita

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s