Cloud 9+ / Szabó Dániel: Mindenre felkészülten

“Igazából csak nem volt kedve hazamenni, ezért ült be a kedvenc kocsmájába, hogy megigyon egy sört…”

Igazából csak nem volt kedve hazamenni, ezért ült be a kedvenc kocsmájába, hogy megigyon egy sört. A lakás üres volt és ő még beszélgetni szeretett volna valakivel. Ma nem azok a pultosok voltak, akiket ismer. Csendben ült, a bejárathoz közel, és nézte hogyan ingáznak az emberek a pult, az asztalaik és a mosdók között. Próbálta megtippelni, hogy ki lesz a következő, aki feláll és elindul. Ha eltalálta, ivott egy kortyot a söréből és megevett egy sós ropit. A fejében eldöntötte, hogy addig marad, amíg ki nem üríti a poharát. Féltávnál járt, amikor észre vette, hogy egy, a kocsmát békétlenítő üresség állt be. Megállt az élet a háromszögben, amit figyelt. Felrúgta a saját szabályait, és egyre nagyobb kortyokat ivott, hogy végezzen. Az utolsó húzásnál a pultos már jelentőségteljesen bámulta. Tudta, hogy ideje mennie. Bár számlája volt, de az ismeretlen személyzettel nem akarta lefolytatni ezt a szakmai beszélgetést, így inkább fizetett. Menet közben vette fel a kabátját, hogy azzal se tartsa fel a zárást, majd kilépett az ajtón.

Az utca hidege tétován rázta fel. Semmi sem maradt a napvégi, zárórai fáradtságából. Az agya folyamatosan játszott vele. Nem ivott sokat, de kezdett túl mélyen elmerülni a gondolataiban. Anélkül ment, hogy érezte volna a kopott valóságot. Nézegette a járókelőket, és közben azon tanakodott, hogy vajon mit tenne, ha valaki egy késsel támadna rá. A védekezés, a kitérés, a győztes mozdulatok egész sorozatát megszülte a fejében. A sarkon cigarettázó két srác egy ideig gyanúsnak tűnt neki, de az első angol szavakból tudta, hogy ezek csak veszélytelen külföldiek. Nem érték meg, hogy egyáltalán a képzeletét pazarolja rájuk. A válla mögött hátra nézett, hátha követik, de csak két lány támasztotta egymást az utcán. Az egyikük előregörnyedve, a hátán cihölte a másikat. A baloldali lány erősen fogta és tartotta magán a barátnőjét, miközben az szinte repülve haladt mellette. A látvány annyira kizökkente a játékból, hogy öntudatlanul is, de mozdulatlanul figyelte, ahogy a cipelő és a lebegő lassan haladnak. A gyaloglóról szinte biztos volt, hogy józan, a másik himbálózó karja és húzásra ringatózó feje láttán jóformán az alkohol édes-keserű szagát is érezte.

Tapintatlannak érezte magát, hogy csak bámulja a két közelítő lányt. Mosolyogva, határozott léptekkel indult el feléjük.
– Szia! – kezdte picit félénken. A hordár szerepbe fásult lány a tehertől szegve nézett fel.
– Szia! – köszönt vissza erőltetve.
– Segíthetek? Vihetem én. – kérdezte mosollyal az arcán, a lehető legbarátságosabban viselkedve. Semmiképpen sem akarta, hogy bűnözőnek higgyék.
– Ha átkarolod a másik oldalról, amíg hívok egy taxit… – be sem fejezte a mondatot. Már tartotta is fel a társa karját, hogy a fiú alábújjon.
Nem is próbált megszólalni, kötelességtudóan vette át a terhet. A részeg lány észrevétlenül váltott hordárt. A fiú érezte, hogy nehéz. Meglepődött, hogy az éppen taxiért kiáltó partner vajon hogyan bírta elcibálni idáig. Éppen a másik lányt nézte, aki a címet diktálta be a diszpécsernek a mobilján. Ahogy lerakta, mosolyogva indult el felé.
– Köszi a segítsé… – kezdte volna a hálálkodást, de csak eltorzult az arca és a néhány lépésnyi távolságot rohanva próbálta megtenni feléjük. – NEEEE! – kiáltotta még.

A fiú azt hitte, hogy ő rontott el valamit. Bár nem érezte, de azt sejtette, hogy a lány elkezdett róla lecsúszni a betonra. Odafordult, hogy megnézze, de már csak az éles fájdalom vágott belé. Egy késes támadó minden mozdulatára fel volt készülve. Viszont senki sem számíthat arra, hogy a vállán nyugvó részeg gázspray-t fúj majd a szemébe. A maró érzés dacára még másodpercekig fogta a szinte öntudatlan lányt, aztán elengedte és az arcára szorította a kezét. Mindenét marta a szer, és marta a fülét a hang, ahogy a terhe az aszfaltra esett. A barátnő igazából nem tehetett semmit. Leguggolt a két sérült közé és forgatta a fejét, hogy melyiket ápolja.
– Köcsög – hörögte oda a részeg lány.
A fiú semmit se látva, könnyekben úszva elindult haza. Már nagyon ott akart lenni, pedig az este elején semmi kedve nem volt az üres lakáshoz.

Producer: Rácz Roland
Szervezés: Herman Ákos
Operatőr: Kozák Máté
Fotó: Sebestény Csilla
Grafika: Zsarnóczay Zita

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s